A barátnőm mindig próbál nekem segíteni, de azt mondja, hogy akkor nekem is tennem kell valamit, ennek érdekében, különben így sosem fog összejönni. Ezt én is így látom. De amikor a közelembe jön, egyszerűen nem tudom, hogy mi üthet belém, egyszerűen csak úgy jön...mintha nem is én irányítanám magam. Pedig mennyire szeretnék én beszélgetni vele...!! És nem a görényekről...
Lassan kelnem kellett. Mivel az osztályban inkább ez az okostojás gyerek vagyok, nem izgultam, hogy talán egy rossz jeggyel jövök haza. Vagy ha igen, akkor sem kapok nagy büntit, mert az ilyen nagyon ritka.
Gyorsan bekaptam egy-két falatot, majd elkezdtem öltözni.
Mikor felöltöztem megcsináltam a hajam. Csak szimplán a frufrumat egy rózsaszín csattal hátrafogtam. Nem mondom, hogy milyen hű, de nagyon szép vagyok, de semmi bajom sincs magammal. Szerintem fogynom sem kéne, max izmosodnom egy kicsit, de azon ma már lehet segíteni.
Amikor indulásra készen álltam, felhívtam a legjobb barátnőmet, Nessát.
- Szia, hogy állsz?- szóltam bele.
- Szia, még öltözöm. Majd kell még a smink, és a hajam.- mondta. Elkomolyodtam, majd sóhajtottam egyet.
- Akkor ma is egyedül megyek.- jelentettem ki.
- Bocsi, ígérem, hogy hétfőn már korábban kelek!- szabadkozott.
- Oké. Na akkor majd találkozunk a suliban.
- Okés. Ja, és Becca!
- Mondd!
- Falaznál nekem ofőnél? Tudod, hogy kinyír, ha még egyszer elkések.- könyörgött.
- Oké, de mit mondjak neki?
- Hogy már itt vagyok, csak hányingerem volt, és elmentem a WC-re, mert éreztem, hogy most fog kifutni a róka. Pls!
- Oké, de siess!- egyeztem bele, majd letettem. Sosem képes időben elkészülni. És még hazudnom is kell miatta. Utálok hazudni, de a legjobb barátnőmért megteszem. ^.^
- Kicsim! Nem kéne indulnod?- szólt rám anya.
- De, már itt sem...ááá! 5 perc múlva kezdődik a tanítás! Elfelejtettem, hogy ma korábban kell menni! Anya, kizárt dolog, hogy beérjek!
- Az nem olyan biztos. Nyugi kicsim, elintézem!- mondta, majd felment az emeletre. Feszülten toporogtam lent a nappaliban. Nem késhetek el!
Aztán anya Dannel az oldalán jött le lépcsőn.
- Gyere húgi, elviszlek.- mondta Dan.
- Köszi mindenki, majd jövünk!- kiáltottam, majd elkezdtem kilökdösni Dant az ajtón.
- Hey, nyugi!
- Bocsi, de sietni kell! 2 perc...- mondtam már a kocsiban ülve. Beindította a motort, majd elindultunk. Már majdnem ott voltunk, amikor piros lett a hév.
- A fasz...- csúszott ki a számon. Félve néztem a bátyámra, de ő szidás helyett csak nevetésben tört ki. Én is vigyorogtam.
- Jó, már mindegy, becsöngettek.- néztem a karórámra.
- Na, akkor pattanj ki. Hidd el, sétálva hamarabb odaérsz!- adta ki az utasítást. Hittem neki, el tudok surranni még a hév előtt. Gyorsan kiszálltam, és odafutottam a sínekhez. Láttam, hogy már jön a hév, de gyorsan átfutottam.
Sikeresen átértem, de nagy pechemre ott álltak előttem a rendőrök.
- Ugye tudja kisasszony, hogy ez szabálytalan volt?!- kérdezte az egyik rendőr.
- Igen, tudom, de elkéstem, és..- próbálkoztam.
- Az már magánügy! Jöjjön velünk, mi pedig értesítjük a szüleit!
Nos, ez lenne az első rész. Remélem mindenkinek tetszett! ;)) Előre szólok, hogy nem lesznek hosszabb részek, ennyire futja az időm. Sajnálom! :( Na puszi!! ;) A következő rész jövőhéten fog jönni. ;))) <3 KOMIKAT!!!!!!! :)) Ja, és köszönöm az előző részhez azt a sok komit, nagyon jól esett a biztatás. Úgysincs túl sok önbizalmam még így az első résznél. Úgyhogy nagyon szépen köszönöm!!! ;)) <3

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése