Ledobtam magam a helyemre, Nessa pedig mellém ült. Megcsóváltam a fejem. Ez nekünk sosem fog összejönni. Van egy totál szerelmes lány. A fiú törődne is vele, de a lány mindig elküldi a jó büdös francba. A lány azt elvárja, hogy a fiú meghallgassa, amikor ő sem teszi. Az életemből nem lehetne regényt írni!?!
- Sajnálom.- szólalt meg Nessa.
- Ne is mondd. Elvárom hogy azt tegye, amit én sosem tettem. Hülye ő?!- temettem arcom a kezeimbe. Nessa megsimogatta a vállam, majd felállt, és elsétált. Én is kimentem a folyosóra. Dave egy padon ült, és a karkötőit birizgálta. Ritkán látom ilyen zavartnak, és ilyen...magányosnak. Ezt én váltom ki belőle?! Leültem mellé. Már épp állt volna fel, de én visszahúztam a padra. Szerepet cseréltünk?! Vagy most mi van?!
- Dave! Oké...bírtam 2 évig. 2 évig játszottam totál átlátszóan, hogy utállak. Ez nem volt igaz, sőt te voltál....vagy te vagy a mindenem. Bármit megtettem volna azért, hogy legalább olyan kapcsolat legyen köztünk, mint közted és Nessa közt. De amikor te odajöttél hozzám, akkor...valahogy az érzések így jöttek ki belőlem. Nem tehetek róla...sajnálom...- sóhajtottam. Most egyszerre minden kijött belőlem. Aztán észbe kaptam. Hogy kinek, mit, és hol mondtam el. Nem mondott semmit, csak döbbenten meredt rám. Azt hittem, ez nem jelent jót, így felálltam, és elkezdtem lerohanni a lépcsőn. Leértem az aulába, ledobtam magam egy padra, és könnyes szemmel nézegettem ide-oda. Elmondtam neki. Hogy mit érzek valójában. Mi van ha ő nem érzi ezt?! Mi van ha épp barátkozni akart?! Akkor én azt is tönkretettem. Mi van ha ő CSAK barát akart lenni?! Hogy lehetek ekkora idióta?!
- Hé, leülhetek?- bukkant fel Dave. Bólintottam egyet.- Figyelj, én...
- Tudom. Szeretsz, de csak úgy, mint egy barátot. Semmi mást nem érzel, csak ennyit. Hogy aranyos vagyok, de maradjunk csak barátok. Értem én.- dőlt belőlem a szó megint. Gondolni már gondoltam rá, de úgy hogy ki is mondtam....úgy még jobban fájt.
- Nem. Mármint de. Tényleg aranyos vagy. Aranyos, hogy nem tudod, hogy hogyan fejezd ki az érzéseid. Aranyos, hogy eddig bírtad, és az sem érdekelt hogy kinek, de csak így kifakadtál. Aranyos vagy Te magad!- mosolygott. Elpirultam.
- Köszönöm...- hajtottam le a fejem.
-Még sosem láttalak ilyennek. Ilyen szerénynek. Mindig ilyen vagy?- nevetett.
- Lányok közt...attól függ. Normális fiúk közt igen. Lányoknál őrültebb.- nevettem.
- Normális fiúk közt?! Vagyis én bolond vagyok?- viccelődött.
- Nem úgy!- nevettem.- Hanem, aki...aki...ajj, már úgysem tudom magam ennél jobban leégetni...azok közt a fiúk közt, akikbe nem vagyok beleesve.- néztem rá. Elkomolyodott.
- Leégetni?! Szerintem ez egyáltalán nem ciki. Sőt, inkább cuki! Az érzés....nem viszonzatlan..!- kacsintott. Nem hittem a fülemnek. De ekkor megszólalt a csengő. Dave fölállt, nyomott egy puszit az arcomra, majd elindult felfelé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése